Fekete, fehér és egy arc. Ezt biztosan folytatom. Ki lesz a következő?

A nyári szünet elején valami olyasmit mutattam nektek, ami megint egy kicsit eltért a korábbi munkáimtól.

Semmi finom ceruzás árnyékolás. Semmi szín, akrilréteg vagy a megfelelő árnyalat hosszas keresgélése.

Ezúttal csak fekete, fehér és egy arc.

És bár akkor még én magam sem tudtam, hová vezet ez az út, ma már egyvalamiben teljesen biztos vagyok.

Ezt biztosan nem hagyom abba. Épp ellenkezőleg.

Amikor elég a fekete és a fehér

Ebben az alkotási módban éppen az egyszerűségét szeretem.

Legalábbis első pillantásra.

Mert a fekete és a fehér valójában semmit sem bocsát meg.

Nem áll rendelkezésetekre több tucat árnyalat, amelyekkel fokozatosan formálhatjátok a portrét. Itt nem sok hely marad annak, hogy „ezt még egy kicsit kijavítom”.

Minden vonal, minden fekete felület és minden teljesen fehéren hagyott rész meghatározza a végeredményt.

És talán éppen ezért élvezem ennyire.

Néhány határozott vonásból lassan kirajzolódik egy arc. Egyszer csak megjelennek a szemek, az arckifejezés, a haj, az arcszőrzet… és egy ember, akit felismertek, pedig valójában annyi minden ott sincs a vásznon.

Néha ugyanis nem kell mindent megfesteni ahhoz, hogy minden lényeges látható legyen.

Az első portrétól a továbbiakig

Amikor a nyári szünet elején megmutattam az első ilyen módon készült portrét, kicsit kísérletként tekintettem rá.

Valami újat szerettem volna kipróbálni. Elszakadni a részletektől, a színektől és attól a hagyományos módszertől, amellyel általában felépítek egy portrét.

De nem álltam meg egynél.

Sorban születtek az újabb arcok, és mindegyikkel egyre jobban megszerettem ezt a stílust.

Minden portré egészen másképp működik. Van, ahol a szemek a meghatározók, máshol a jellegzetes frizura, az arcszőrzet, az ajkak vagy egyetlen erőteljes árnyék.

És számomra éppen ebben rejlik az egész sorozat varázsa.

Posca a kézben, radír sehol

Ezeken a képeken fontos szerepet kapnak a POSCA filctollak is, amelyekkel közvetlenül a vászonra dolgozom.

És itt jön az izgalmas rész.

A ceruzát ki lehet radírozni. A festéket néha át lehet festeni.

De amikor egy erőteljes fekete vonalat húztok a fehér vásznon, egyszerűen bíznotok kell benne. 😄

Talán ezért is van egészen más energiája ennek az alkotásmódnak, mint a hagyományos portréimnak.

Gyorsabb, merészebb és nyersebb. Arra késztet, hogy másképp nézzek az arcra, és csak azt keressem benne, ami igazán jellegzetessé teszi.

Nem helyettesít semmit. Ez egy újabb út.

Ez nem azt jelenti, hogy hátat fordítanék a többi képemnek.

Épp ellenkezőleg.

Továbbra is szeretem a ceruzát. Továbbra is fogok akrillal festeni, portrékat készíteni, kísérletezni és új dolgokat kipróbálni.

Sosem akartam ugyanis egyetlen stílusba bezárva maradni csak azért, mert arról ismernek fel az emberek.

Éppen akkor élvezem az alkotást, amikor fejlődhetek.

Ez a fekete-fehér sorozat pedig egyszerűen csatlakozott a többi munkámhoz.

Kicsit pimasz.

Kicsit minimalista.

És nagyon én vagyok.

Most pedig egyetlen dolog érdekel…

Amikor ránézek a már elkészült portrékra, önkéntelenül is a következő arcon gondolkodom.

Ki mutatna tökéletesen ebben a stílusban?

Kifejező szemek? Jellegzetes vonások? Ikonikus frizura? Arcszőrzet? Vagy valaki, akit el sem képzelnék ebben a megjelenítésben?

Néhány név persze már ott van a fejemben.

De ezúttal a ti véleményetekre is kíváncsi vagyok.

Szóval biztosan nem hagyom abba. Inkább úgy érzem, hogy még csak most kezdem.

A záró kérdés pedig tulajdonképpen nagyon egyszerű:

Ki lesz a következő? 🤎