Amikor egy festménynek időre van szüksége. Egy megkezdett vászonhoz való visszatérés története

Nem minden festmény készül el néhány nap alatt. Van, amelyikhez hetek kellenek, másokhoz hónapok. Néha pedig az a legjobb, amit egy készülő festményért tehetünk, ha egyszerűen félretesszük egy időre.

A festmény, amely már márciusban elkezdett formát ölteni

Amikor márciusban először álltam e vászon elé, volt egy elképzelésem. Tudtam, milyen irányba szeretnék elindulni, milyen színeket szeretnék használni, és milyen hangulatot szeretnék megragadni.

Csakhogy a festés nem mindig egyenes út az első ecsetvonástól a kész képig.

Néha az alkotás során megváltozik az elképzelés. Az egyik réteg elfedi a másikat, egyes részletek eltűnnek, mások viszont teret kapnak, hogy érvényesüljenek. A festmény fokozatosan átalakul, és néha még magát az alkotót is meglepi.

Pontosan ez történt most is.

Eljött egy pillanat, amikor úgy éreztem, valami hiányzik a képből. Nem voltam biztos benne, pontosan mi az. Folytathattam volna, újabb színeket vihettem volna fel, és megpróbálhattam volna mindenáron befejezni.

De másképp döntöttem.

Letettem az ecseteket, és hagytam pihenni a képet.

A befejezetlen képnek is megvan a helye a műteremben

Talán van, aki úgy képzeli, hogy a festő odaáll a vászon elé, pontosan tudja, mit szeretne, és néhány óra alatt elkészíti a művet.

A valóság általában egy kicsit más.

A műtermemben különféleképpen születnek a képek. Némelyiket hatalmas energiával, szinte szünet nélkül festem. Másoktól egy kis távolságra van szükségem, hogy új szemmel tudjak rájuk nézni.

És néha éppen ez a távolság fontosabb, mint a palettával a kezemben töltött újabb órák.

Azokban a hónapokban, amíg ez a kép várakozott, más megrendeléseken dolgoztam, saját projektjeimmel és képzőművészeti tanfolyamokkal foglalkoztam. Minden új kép, minden tapasztalat és minden találkozás valami újat ad nekem.

Hiszen az ember folyamatosan fejlődik. És vele együtt az alkotásai is változnak.

Amit márciusban nem láttam meg a vásznon, azt októberben egyszer csak meglátom.

Visszatérés az ecsetekhez új energiával

Néhány hónap elteltével úgy döntöttem, visszatérek a képhez.

Különös érzés volt. Ugyanaz előtt a vászon előtt álltam, ugyanazokat a színeket néztem, mégis hirtelen egészen másként láttam a képet.

Elkezdtem alakítani az egyes részleteket, elmélyíteni a kontrasztokat, és keresni az egyensúlyt a határozott ecsetvonások és a finomabb részletek között.

A kép fokozatosan újabb mélységet és karaktert kap. Az arany hangsúlyok még hátravannak: ezek emelik majd ki a hangulatát, és adnak neki fényt.

Az aranyat különösen szívesen használom az alkotásaimban. Attól függően, honnan éri a fény, képes átváltoztatni a képet, és egészen más dimenziót adni neki.

Ezúttal azonban semmit sem szeretnék elsietni.

Azt szeretném, hogy minden újabb ecsetvonásnak meglegyen a maga helye.

Az absztrakt festészet nem csupán a színekről szól

Az absztrakt művészetben mindenekelőtt a szabadság nyűgöz le.

Nem kell pontosan megmondanom a nézőnek, mit lásson a képben. Mindenki megtalálhatja benne a számára személyes jelentést. Van, aki a színek energiáját érzékeli, más a mozgást, az érzelmeket vagy az emlékeket.

Számomra éppen ebben rejlik az eredeti absztrakt festmények varázsa.

Egy képnek nem kell egyetlen konkrét történetet elmesélnie. Annyi történetet mesélhet el, ahányan megállnak előtte.

Festés közben gyakran az intuícióimra hagyatkozom. Természetesen átgondolom a kompozíciót, a színvilágot és az összhatást, ugyanakkor teret engedek a pillanatnak is.

Néha éppen akkor születik meg a legérdekesebb részlet, amikor már nem próbálok mindent annyira megtervezni.

Mikor van valójában kész egy kép?

Erre a kérdésre szerintem nincs egyszerű válasz.

Akkor van kész a kép, amikor már az egész vásznat festék borítja? Amikor már nincs hely egy újabb ecsetvonásnak? Vagy akkor, amikor ránézek, és érzem, hogy már semmire sincs szüksége?

Számomra elsősorban ez az utolsó érzés a döntő.

A kép akkor készül el, amikor már nem érzem szükségét annak, hogy bármit is változtassak rajta.

Néha hamar eljutok idáig. Máskor több próbálkozásra, változtatásra és visszatérésre van szükség.

És azt is megtanultam elfogadni, hogy nem kell mindennek azonnal elkészülnie.

Manapság gyakran érezzük úgy, hogy folyton be kell fejeznünk valamit, közzé kell tennünk, és tovább kell lépnünk. Csakhogy a kreativitás nem a naptárhoz igazodik.

Néha időre van szüksége. És néha egy kis csendre is.

Minden kép a történetem egy darabja

Amikor ma erre a készülő vászonra nézek, már nem csupán azt a képet látom benne, amelyet márciusban kezdtem festeni.

Mindazt is látom benne, ami ez alatt a néhány hónap alatt megváltozott.

Új tapasztalatokat, új ötleteket, és a saját alkotómunkám egy másfajta szemléletét is.

És talán éppen ezért örülök, hogy akkor nem fejeztem be mindenáron.

Ma ugyanis egy kicsit más kép születik, mint amilyet eredetileg elképzeltem.

És ez a szép a művészetben.

Néha ugyanis nem kell újrakezdenünk. Elég visszatérnünk ahhoz, amit egykor félretettünk, és más szemmel néznünk rá.

A kép egyelőre még készül. Amikor eljön az ideje, teljes egészében bemutatom Önöknek.

Addig is örömmel engedek betekintést az alkotás folyamatába.

Mert a kész képhez vezető utat is érdemes elmesélni.

A művészet szeretetével,

Kristýna Smetanová
Festőművész, az Ateliér Kristýny Smetanové alapítója