A LÁTOK című festmény otthonra talált. És a története folytatódik.

Vannak festmények, amelyek néhány nap alatt születnek meg. És vannak olyanok, amelyek a festékrétegeknél sokkal többet hordoznak magukban. Érzelmeket, bátorságot, kétségeket, hitet és alkotójuk életének egy darabját is.

Számomra pontosan ilyen festmény volt a LÁTOK.

Ma már új otthonra talált. És bár számomra minden búcsú egy festménytől különleges, ezúttal mindenekelőtt hatalmas hálát érzek. Nemcsak azért, mert gazdára talált, hanem főként azért, mert megtalálta azt a tulajdonost, akihez igazán illik.

Amikor kételkedni kezdünk önmagunkban

Mindenki a kész festményt látja. Azt azonban kevesen tudják, mi előzte meg a születését.

A LÁTOK című festmény akkor kezdett formát ölteni, amikor olyan vélemények jutottak el hozzám, amelyeket nem könnyű hallani.

„Hiszen nem is tudsz festeni.”

„Tulajdonképpen mit játszod meg magad?”

Olyan szavak voltak ezek, amelyek egy pillanatra megtorpanásra késztetik az embert. Hiába próbálunk úgy tenni, mintha nem érintenének bennünket, valahol mélyen megmaradnak. Egy pillanatra kételkedni kezdünk. Elgondolkodunk, vajon nincs-e igazuk.

De éppen ekkor értettem meg valami fontosat.

Nem alkothatok aszerint, hogy mások mit gondolnak. Csakis aszerint alkothatok, amit én érzek.

És ahelyett, hogy letettem volna az ecsetet, még szorosabban fogtam a kezembe.

Éppen ekkor kezdett megszületni a LÁTOK című festmény.

Az ár nem csupán egy szám

Ehhez a festményhez még valami kapcsolódik.

Amikor meghatároztam az árát, sokan mondták, hogy túl magas. Hogy ennyiért soha nem fog elkelni. Hogy csökkentenem kellene az árát.

Én azonban tudtam, miért éppen ennyi.

Egy festmény ára számomra soha nem csupán a vászonról és a festékekről szól.

Benne van a festőállványnál töltött idő. A kézi munka. Sok év tapasztalata. A folyamatos tanulás. A kompozíción való gondolkodással töltött órák. A történet, amelyet a képbe foglalok. Az érzelmek, amelyek minden ecsetvonással megszületnek. És a bátorság is, hogy kiálljak amellett, amit alkotok.

Ezért nem csökkentettem az árat.

Nem makacsságból.

Hanem a saját munkám iránti tiszteletből.

Nem akartam olcsóbban eladni a festményt pusztán azért, hogy gyorsabban elkeljen. Azt szerettem volna, hogy olyan emberre találjon, aki meglátja benne a valódi értékét.

És pontosan ez történt.

Nem csupán szemeket ábrázoló festmény

Sokan először a szemeket veszik észre rajta.

Én azonban sokkal többet látok benne.

Látom benne a bátorságot a folytatáshoz akkor is, amikor valaki kételkedik bennünk.

Emlékeztetőt látok benne arra, hogy gyakran mi magunk vagyunk a legszigorúbb kritikusaink.

Bizonyítékot látok benne arra, hogy soha nem szabad abbahagynunk azt, amit szeretünk, csak azért, mert valaki más nem hisz benne.

És éppen ezért jelent nekem olyan sokat ez a festmény.

Minden festmény megtalálja a maga emberét

Van egy mondat, amelyet gyakran mondok.

Minden festmény megtalálja a gazdáját. Csak időre van szüksége.

Soha nem azért alkottam, hogy a képek minél gyorsabban eltűnjenek a műteremből. Azért alkotok, hogy ott találjanak otthonra, ahová valóban tartoznak.

Végtelenül hálás vagyok, hogy a LÁTOK című festmény ma éppen a jelenlegi tulajdonosánál van.

Az első pillanattól éreztem, hogy nem csupán egy szép, lakásba illő képet lát benne. Érezte az energiáját, az erejét és mindazt, amit sugároz.

Pontosan ilyen embert kívántam neki.

Mert egy festmény története nem ér véget azzal, hogy elhagyja a műtermemet.

Éppen akkor kezdődik az új élete.

És nem is lehetnék boldogabb, hogy éppen ott kezdi ezt az életet, ahol most van.

Köszönöm

Köszönöm mindenkinek, aki támogatja a munkámat.

Köszönöm mindenkinek, aki hisz abban, hogy a művészet nem csupán dísz a falon, hanem egy érzés, egy történet vagy egy gondolat átadásának módja.

És azoknak is köszönöm, akik azt mondták, hogy ez nem fog menni.

Talán éppen ezeknek a mondatoknak köszönhetően született meg az a festmény, amely ma új tulajdonosának falán függ.

Ha akkor hittem volna mások szavainak, soha nem született volna meg.