Absztrakt festmény: Átalakulás

Az Átalakulás című festménynek nem egy világos elképzeléssel vágtam neki. Valójában ez egy olyan kép volt, amely egyáltalán nem sikerült. Valami nem stimmelt rajta – a kompozíció, a színek, az energia. Így hát félretettem. De nem dobtam ki. Egy idő után visszatértem hozzá, kézbe vettem, átfestettem, és újrakezdtem. Ezúttal terv nélkül, csak arra figyelve, amit éreztem.

Ez a folyamat nagyon szimbolikus volt. Közben ráébredtem, hogy az életben is pontosan így működik minden – valami régi már nem ad értelmet, egy ideig csak bolyongsz benne, nem tudod, merre tovább, de végül a saját kezedbe veszed, és átalakítod. Lehet, hogy nem letisztult, lehet, hogy nem tökéletes. De a tiéd.

A színeket ösztönösen választottam – a türkiz a belső erő és nyugalom áramlása, a rézszín a meggyökerezés és a földhöz kapcsolódás, a fehér pedig emlékeztető arra, hogy még az is az út része lehet, ami hibának tűnt. A sraffozás és a textúrák olyanok, mint az érzelmek rétegei: első pillantásra nem láthatók, mégis formálják azt, aki vagy.

„Néha hagynod kell, hogy a régi teljesen eltűnjön, hogy azzá válhass, aki már régóta vagy.”